Ha már az előző posztban némi szót ejtettünk a lehetséges jövőről, mos itt az alkalom, hogy elgondolkodjunk a jövőbe látás egyik eszközéről, mondjuk a horoszkópról, egy ismert történelmi személyiség példáján keresztül…
Hitlerről az utóbbi évtizedekben tucatszám jelentek meg horoszkópok, s ezek készítői mind azt bizonygatták, hogy ők előre figyelmeztethettek volna a második világháború kitörésére, ha éltek volna már a XX. század elején. Ezek az asztrológusok elemzéseikben egymást ismételgetik és az immár történelmi tényekké vált adatokat szajkózzák Hitler életéből, miközben semmi sem bizonyítja, hogy valóban képesek lettek volna megjósolni az eljövendő világégést. Készültek azonban horoszkópok Hitlerről a harmincas-negyvenes években is, amikor még nehéz lett volna meglátni a háború végkimenetelét, és ezeket már érdemes összevetni a bekövetkező eseményekkel vagy a későbbi sorselemzésekkel…

EGY ESZME KEZDETE
Magyarországon a háború után az Indiát is megjárt művészettörténész,
Baktay Ervin adta közre Adolf Hitler horoszkópját. A neves orientalistának a csillagfejtésről írott kézikönyve közel ötven évig az egyetlen asztrológiai mű volt Magyarországon, így már csak azért sem érdektelen az ő Hitlerről alkotott elemzése, mert a mai horoszkópkészítők mind Baktay útmutatásaiból tanultak.
A horoszkóp felállításához Adolf Hitler születésének pontos dátumát szokták alapul venni, majd életének legfontosabb eseményeit igyekeznek felfedezni a csillagállásban. Hitler Braunauban született 1889. április 20-án, helyi idő szerint délután hat óra tájban. (Baktay 18 óra 30 percet vett alapul.) Pályafutását Münchenben kezdte, első politikai fellépését 1919-re teszik, 1923-ban eredménytelen puccsot kísérelt meg, 1924-ben, a börtönben írta a Mein Kampfot, 1933-ban birodalmi kancellár lett, 1934-ben pedig birodalmi vezér, 1941-től a hadsereg főparancsnoka, majd 1945-ben öngyilkosságot követett el. Baktay szerint Hitler horoszkópjából a bukás eleve nyilvánvaló volt. Mint írja, az Uránusz és a Merkúr szembenállása okozta a Führer egzaltált, megszállottságig fokozódó elmeállapotát; a tizedik házban ártó fényszögekkel álló Szaturnusz pedig rendkívüli emelkedésre, de annál is hatalmasabb bukásra utal. A gyors, hirtelen zuhanást mutatja a Marsnak a Szaturnusszal bezárt szöge is, valamint a Mars-Vénusz viszony, amely kiemeli, hangsúlyossá teszi ezt. Baktay szerint ez utal Hitler szexuális korlátoltságára is, míg a Hold és a Jupiter Nappal bezárt szöge Hitler sikereit jelzi előre, s ígéri vezető pozícióba történő emelkedését és hatalmas népszerűségét. A Nap azonban együtt áll a Merkúrral és egyúttal szemben az Uránusszal, ami szintén baljóslatú jel. És mivel a Szaturnusz 1944 nyarán végzetes szöget zárt be a Marssal, ekkorra tehető Hitler bukása (ami nem azonos öngyilkosságának időpontjával). Egészen pontosan az 1944. július 20-ai napfogyatkozás idejére; arra a napra, melyen bombamerényletet kíséreltek meg ellene, ami után Hitler többé nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Ettől kezdve a Führer életét homály és bizonytalanság fedi, mintha életének Napja valóban elfogyott volna…

GYŐRFFY LÁSZLÓ HOROSZKÓPJA HITLERRŐL
Baktay munkáját jóval megelőzte Győrffy László hadbíró-ezredes és asztrológus könyve, amely1935 májusában jelent meg, amikor a Führer csillaga emelkedőben volt. Az Asztrológia című kötetre napjainkban az első magyar tudományos okkultizmussal foglakozó műként tekintenek a szakemberek. A szerző ebben nemcsak áttekinti az asztrológia 6000 éves történetét, hanem a kor néhány politikusának horoszkópját is elemzi.
Győrffy szerint Hitler horoszkópját a Mérleg jegyében emelkedő Vénusz uralja (a Führer születésének időpontját ugyanis 17 óra 56 percre teszi), míg az Uránusz hátráló mozgása hirtelenségével, váratlan gesztusaival, rapszodikus, sokszor elsietett kijelentéseivel az egész egyéniségre rányomja a bélyegét. Az Uránusz, a Vénusz és a Mars egymáshoz viszonyított helyzete egy állandóan harcra kész és harca kényszerített, agresszív egyéniséget mutat, akit ez a harc emelt a magasba és tart ott addig, míg a küzdelemben ki nem fárad, mert ez a fáradtság szerencse-csillagának leáldozását jelentené. Az Uránusz egyben győzelemre is segíti Hitlert, és ez a bolygó indikálja nyers modorát és szuggesztív erejét, amely szinte bűvölettel ragadja magához a tömegeket. Ugyanakkor a Jupiter és a Hold együttállása a harmadik házban fényes értelmet és kitűnő előadó-képességet garantál Adolf Hitlernek. A Mars és a Szaturnusz viszonya a minden akadályt legázoló, erőszakos fölfelé törést jelzi, súlyos akadályokat és küzdelmeket, valamint sikert, amely azonban és nem lehet tartós. A csillagok szerint Hitler fanatikusan bízik népében; s ezek az erények és küzdelmek nemesítik meg a lelkét és edzik testi erejét, hogy a bolsevizmus veszélyébe süllyedő hazáját ereje végső megfeszítésével megmentse – írja Győrffy László. Ám a Vezér a népére támaszkodva, törvényes úton szerzett hatalmát élete második felében elsőrendű szellemi adottságai és kiváló lelki tulajdonságai ellenére is csak nehezen őrizheti meg…

NÉMET EMBER, A TIÉD! (az egyik első náci plakát)
Győrffy László 1935-ben még nem vállalkozott Hitler bukásának előrevetítésére, az angoloknak viszont szükségük volt a győzelembe vetett hitre, ezért alkalmaztak is valakit, aki ezt megígérte nekik. A szövetségesek kétségbeesetten és elszántan dolgoztak azért, hogy minden lehetséges információt megszerezzenek Adolf Hitler elkövetkező stratégiai lépéseiről.
A magyar, német és zsidó felmenőkkel bíró Luis de Wohl forgatókönyv-íróként dolgozott a háború előtti Londonban, majd a sikertelenséget megunva az asztrológia felé fordult, és 1938 kiadta a Csillagok titkosszolgálata című könyvét, amely tartalmazta Hitler horoszkópját is. Ebben azt írta, hogy a Führer csillagjegye a Bika, aszcendense pedig a Mérleg, és Hitler felemelkedése és hatalomra jutása annak volt köszönhető, hogy a Szaturnusz a tizedik házban állt. De Wohl azzal bíztatta honfitársait, hogy Hitler bukása elkerülhetetlen, és hamarosan bekövetkezik.

EGY ÚJABB HOROSZKÓP HITLERRŐL
A könyvre felfigyelt a brit titkosszolgálat, és főként Winston Churchill nyomására hamarosan felvették a kapcsolatot a szerzővel. Churchill szintén vonzódott az asztrológiához, több látnokkal ápolt szoros kapcsolatot; még a Kaliforniában élő Shirley Carson nevű médiummal is gyakran tanácskozott. De Wohl elvállalta, hogy elkészíti Hitler legrészletesebb horoszkópját, hogy mindig tudják, mit jósolnak a csillagok a német vezérnek, és ez alapján ki lehessen számítani Hitler minden döntését. Nyílt titok volt ugyanis, hogy a Führer soha nem hoz fontos döntést anélkül, hogy ne konzultálna berlini asztrológusával, Karl Ernst Krafft-tal.

ADOLF HITLER EGY ÚJABB HOROSZKÓPJA
Az angol asztrológus még arra is ígéretet tett, hogy okkult energiákból táplálkozó vihart idéz elő, ami majd halálra rémíti Hitlert. Ez már viszont túl sok volt a realista gondolkodású vezérkari tiszteknek, akik közül többen is szélhámosnak és sarlatánnak nevezték a jóst. Ennek ellenére De Wohl kapitányi rangot, valamint egy Pszichológiai Kutató Intézetnek keresztelt irodát kapott Londonban. És bár valójában az intézet csupán a titkosszolgálat egyik fedőszerveként szolgált – azt az irodát álcázták vele, amely a németek Enigma nevű kódrendszerének feltörésén dolgozott –, azért De Wohl sem tétlenkedett. Kijelentette, hogy Hitler horoszkópjának kutatása nem azért fontos, mert megismerhető belőle a jövő, hanem mert maga Hitler hisz benne, és ez alapján cselekszik. E gondolat szellemében De Wohl elutazott az akkor még semleges Egyesült Államokba, hogy gyűléseken tartott beszédeivel az országot a háborúba való belépésre ösztönözze. Az amerikai lapok hamarosan világgá is kürtölték, hogy: „Az asztrológusok szerint Hitler veszíteni fog!” Az egyik New York-i újságnak De Wohl azt is kijelentette, hogy ismeri a Führer asztrológusának módszerét, ezáltal Hitlert is, akinek így előre tudja minden szándékát. Mi több, az angol annak a véleményének is hangot adott, miszerint: „a német vezér személyes tanácsadója, a csillagjós is azt gondolja, hogy Hitler el fogja veszíteni a háborút”.
A propagandamunkán kívül Luis de Wohl elkészítette a tengelyhatalmak és a szövetséges erők vezetőinek horoszkópjait is, hogy ezek összevetéséből kiolvassa, milyen fordulatokat hozhat a háború. Jelentését az angol kabinet tagjai is átnézték, majd szigorúan titkosították, így nem tudjuk, mit használtak fel belőle. Mindenesetre De Wohl később azzal dicsekedett, hogy a szövetségeseknek az ő csillagászati következtetései segítségével sikerült elpusztítatniuk a németek földközi-tengeri flottáját 1941 márciusában. Ezt persze rajta kívül senki nem erősítette meg, ám napjaink asztrológusai előszeretettel szoktak De Wohl-ra hivatkozni, ha szóba kerül, hogy végső soron ki is nyerte meg a második világháborút…

EGY ESZME VÉGE
VÉGÜL: GÖRING ÉS ROSENBERG
A Luftwaffe főparancsnokának és a vezető náci ideológusnak a végzetét az a Hernádi Gyula hasonlította össze, aki az 1990-es években a hazai asztrológiát is igyekezett megreformálni. Hernádi azt írja: Göring 1893. január 12-én született, egy napon Alfred Rosenberggel, a náci fajelmélet fő prófétájával. Mindkettőjüket halálra ítélték a nürnbergi perben, és mind a ketten ugyanazon az éjjelen haltak meg. Csakhogy míg Göringnek sikerült a kivégzések előtt négy órával egy ciánt tartalmazó kapszula szétharapásával öngyilkosságot elkövetnie, Rosenberget felakasztották. A két halál közti különbség asztrológiai okokkal is magyarázható: Göring a hajnali órákban született, amikor a Kos jegyében álló Jupiter az Oroszlán jegyében sugározta be az ég közepét. Ez a Jupiter-állás relatív szerencsét jelent, azt, hogy Göring legalább a kötelet el tudta kerülni. Rosenberg, aki később, a déli órákban született nem menekülhetett a hóhér elől; az ő horoszkópjában a Jupiter jelenléte a nyolcadik házban a törvényes, az ítéletben megjelölt kivégzési módot jelentette.